A szekszárdi nagyok közé került a borstaféta, a 300 éve borral foglalkozó Takler családhoz.
Meg is pihent náluk egy kicsit, hiszen legutóbb februárban Villányból érkezett hozzájuk a borászok szava. A Takler pincészet a borvidék egyik legismertebb borászata. Takler Ferenc, aki már az 1960-as évek óta foglalkozik borral, igazi családi pincészetet alapított, ahol mindkét fiát maga mellett tudhatja. Borstafétánk április havi tulajdonosát 2005-ben választotta a Magyar Borakadémia az Év borászának.

- Mi foglalkoztatja Önt mostanában?
- Leginkább a magyar szőlő és borágazat megújulása. A legfontosabb feladatunk, hogy mind hazai mind pedig nemzetközi szinten is helyzetbe tudjuk hozni kiváló termékeinket. Ehhez elengedhetetlen a Gere Attila által is említett adminisztratív terhek, adóterhek csökkentése, a foglalkoztatás elősegítése, valamint a hitelezési rendszer megreformálása. Az egyre erősödő nemzetközi érdeklődés a magyar borok iránt, ma már szükségessé teszi egy új alapokra épülő nemzeti bormarketing stratégia kidolgozását is, amely a hazai turizmus és vendéglátás fellendítésének is egyik potenciális lehetősége.

Fontosnak tartom továbbá kiemelni a médiumok felelősségét is, hiszen tagadhatatlan befolyásoló szereppel bírnak a bor iránt érdeklődők orientálásában és tájékoztatásában. Bízom abba, hogy mindezek olyan érdemi változásokat generálnak, amelyek mind a termelők mind pedig a fogyasztók megelégedésére szolgálnak.

- Mit üzen Az ihatóbb Magyarországért mozgalomnak?


- Továbbra is ilyen érdeklődéssel és bizalommal álljanak a magyar borok, és a kulturált borfogyasztás ügye mellé!


- Kit említene meg, mint borászt, vagyis kinek adná tovább a szót?

-A stafétát ezennel Légli Ottó dél-balatoni kollégámnak adom tovább.



Forrás:


http://www.magyarborkulturaert.hu/?p=3403

Elsöprő győzelmet arattak az Agárdi Pálinkafőzde pálinkái hétvégén a Gyulán megrendezett XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat versenyen.

A Legeredményesebb Magyar Kereskedelmi Pálinkafőzde elismerést, a Vám-, és Pénzügyőrség különdíját, a Lovassy Akadémia különdíját és 7 champion-díjat vehettek át!

A XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny keretein belül 2010. április 16-17-18-án Gyulán megrendezett XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál célja többek között a pálinka hírnevének erősítése, a pálinka hazai és nemzetközi megmérettetése a gyümölcspárlatok között, a minőség javítása. A versenyt meghirdették Erdélyben, Kárpátalján, Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, a Vajdaságban, Olaszországban, Svájcban, Németországban is.

A 29 champion-díjból az Agárdi Pálinkák 7-et vehettek át a szakmai zsűri döntése alapján. A győzelemről Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde főzőmestere, ügyvezető igazgatója így vélekedik:

2009-ben a szakmai elismerések csúcsát jelentő díjakat kaptuk meg: a Destillata Nemzetközi Párlatversenyen az Év Főzdéje, az Év Főzőmestere és az Év Pálinkája díj mellett, a Magyarországi Nemzetgyőztes elismerést is kiérdemeltük Ausztriában. Régóta nem indultunk magyarországi pálinkaversenyen, idén az osztrák verseny helyett neveztünk a gyulai megmérettetésre.

Örömmel tölt el engem és munkatársaimat, hogy bizonyíthattunk belföldön is: a bírálóbizottság a mi pálinkáinkat ilyen nagy számban tartotta a legjobbnak, megerősítve ezzel a minőségi pálinkakészítés piacán megszerzett vezető pozíciónkat.”

Díjak:

Champion díjak:

Körte Pálinka, Piros Vilmoskörte Pálinka, Cigánymeggy Pálinka, Kajszibarack Pálinka, Szilva Pálinka, Bodza pálinka, Vadmálna Pálinka

Aranyérmek:

Körte Pálinka, Piros Vilmoskörte Pálinka, Cigánymeggy Pálinka, Kajszibarack Pálinka, Szilva Pálinka, Bodza Pálinka, Vadmálna Pálinka, Szőlőpálinka, Tokaji Sárgamuskotály Törkölypálinka

Ezüst érmek:.

Gála Alma Pálinka, Fekete Ribizli Pálinka, Vadszeder Pálinka, Szivar Aszútörköly Pálinka

Bronz érmek:

Szilva Pálinka, Erdei meggy, Konyári Páva Törkölypálinka

 

Agárd, 2010. április 19.

 

Kontakt:

Ocsenás Kati, kommunikációs vezető

Agárdi Pálinkafőzde (www.agardi.hu)

+36/30/288-2775

ocsenas.kati@agardi.hu

Simon Józsefet úgy lehet bemutatni, hogy őt nem kell bemutatni: aki szereti a magyar borokat, ismeri a nevét

2010. április 30. péntek este 7 órakor

Simon József (Eger) kóstolót ad boraiból.

Simon Józsefet úgy lehet bemutatni, hogy őt nem kell bemutatni: aki szereti a magyar borokat, ismeri a nevét és ha alkalma adódott kóstolta szeretettel és hozzáértéssel készült fehér- és vörösborait.

Az iF-ben most személyesen is megismerkedhetnek vele és boraival.   www.simonbor.hu

simon_borkostolo_if

A borokhoz illő falatokat kínálunk:

házilag pácolt gravlax

konfitált kacsamell szeletek vörös áfonya mártással

zöldséges rétes kapormártással

káptalantóti kecskesajt kóstoló

konyakos epres felfújt

 

Asztalfoglalás:06-1- 299-0694 (érkezési sorendben)

Kérjük legyenek pontosak, hogy időben

elkezdődhessen a rendezvény.

Részvételi díj: 4500 Ft/fő

A Badacsonyi borvidék egyedülálló fajtájáról bátran kijelenthető, hogy igencsak titokzatos és nemes fajta.
Egyediségét nemcsak kizárólagos termőhelye, hanem a termesztése körüli megkülönböztetett figyelem is kiemeli. Karakteres, jellegzetes, elegáns bort eredményez, melynek kortyolgatása közben talán a legtöbbet tudhatjuk meg a hegyről, és a nagy bor fogalmáról is.


A Kéknyelű a Badacsonyi borvidék bora, melyet leginkább helyben érdemes megismerni, ha lehet, a hegy valamelyik bazalttömbjéről lábat lógatva, vagy valamelyik hűvös szőlőlugasban és/vagy pincében kortyolgatva. Megismeréséhez ugyanis idő kell, nem csak azért, mert első alkalommal egyedisége miatt szokatlan és megkapó impressziók érik a kóstolót, hanem mert biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb gondolkodásra és beszélgetésre sarkall majd minket az élmény.

Rejtélyes magánélete

Mint minden szőlőfajtának, a Kéknyelűnek is megvan a maga kis titka. Mivel csak női virágzatot hoz, termékenyülése bizonytalan, a többi hímnős szőlőfajtával ellentétben porzószőlő telepítését igényli, önmagában képtelen szaporodni. Hogy a beporzás a szél csendes asszisztálásával mégis megtörténjen, a Kéknyelű tőkék mellé más fajtákat, főképp Budai zöldet, vagy Rózsakő fajtát – a Kéknyelű és a Budai keresztezésével előállított hibridet - telepítenek. E nemes feladat, azaz a Kéknyelű beporzásának elvégzésén túl, mindkét porzó szőlőfajta önálló borként is megjelenik egyre több pincészet kínálatában.
 

badacsonyi borvidék

Úri muri



A régi időkben a Kéknyelű termesztését nehézkessége miatt a helyiek úri passziónak tartották, kevesen vágtak bele a vele való kitartó foglalatoskodásba. Ráakasztották az „úri szőlő” gúnynevet is, mivel a fajta olyan keveset és változóan termett, hogy a parasztok nem tarthatták érdemesnek a termesztésre, sokkal inkább olyan fajtákkal kellett foglalkozniuk, amelyekből megbízhatóan sokat tudtak szüretelni. Ma sem találkozhatunk vele úton-útfélen, mindössze 30 hektáron terem. Kizárólag vulkáni talajon érzi jól magát, az egész világon csak a Badacsonyi borvidéken lelhető fel. Nemes fajta, mivel nem terhelhető, mennyiségre nem kényszeríthető, kizárólag csak minőséget produkál.



A teljes cikk itt olvasható:


http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=2273

Május elején újra a balatoni borászoké lesz a főszerep a Fővárosban

Idén a belváros szívében, az Erzsébet téren várja Önt kiváló borokkal, finom falatokkal és igényes kulturális ajánlattal a Balatoni Borok Fesztiválja!

Fesztiválunk a Balaton Borrégió borászainak és a Balatoni Bor ügye iránt elkötelezett személyek és szakmai szervezetek összefogásának kézzelfogható megvalósulása.

Célunk a térség borászatának minél szélesebb körű, hiteles képviselete, a régióhoz tartozó valamennyi borvidék sokszínű íz-világának bemutatása, népszerűsítése. Azért fáradozunk, hogy a Balaton Borrégióban megtermelt kiváló minőségű borok a hazai és a nemzetközi borkultúra részeként ismertek és elismertek legyenek.

Szeretnénk mindenkihez közelebb hozni a csodálatos balatoni pincészetek hangulatát és a balatoni borok ízét, ezért a fesztiválon a borkészítő mesterek személyesen fogják Önt megismertetni boraikkal és azzal a filozófiával, ami egész pályafutásuk során kíséri őket.

A fesztivál több mint 100 borkülönlegességéhez méltó gasztronómiai kínálat nem szűkölködik a jobbnál jobb ételekben sem. Elmaradhatatlan a balatoni ízek közül a halászlé. A borokhoz kínálunk még különféle sajtokat és természetesen pecsenye sülteket is. Az édesszájúak a nagymamák receptje szerint készült süteményeket is megkóstolhatják.

A tavalyi évi rendezvényünkhöz hasonlóan most is igyekeztünk minden igényt kielégítő zenei programot összeállítani. A Fesztiválon 8 koncerttel kívánjuk a füleket is megbizsergetni. A fellépők között lesz Magyarország 2008-as kulturális nagykövete, a Kerekes Band, a Fonogram hazai világzenei albuma díjjal 2009-ben és 2010-ben kitüntetett előadók, a Napra és Szirtes Edina Mókus - utóbbi a Fabula Rasa együttessel. Mindkét napon fellép a gypsy jazz-t népszerűvé tevő Django Reinhardt magyarországi követője, a Swing Manouche Project is.

Várjuk Önt is az Erzsébet téren, a Balatoni Borok Fesztiválján!



http://www.balatonborfeszt.hu
süti beállítások módosítása