2010.04.12. 09:43
A szavazás lezárult
A "Legyen egy új hordód!" pályázat idei első fordulója, az on-line szavazatgyűjtés lezárult.
A szavazás egy hónapja (2010. március 5. - 2010. április 5.) alatt 13.643 látogató 98.285 alkalommal tekintette meg a pályázat oldalát és 36.496 voksot adott le az általa támogatott borászokra!
Ez önmagában is nagyon szép eredmény, mindenkinek szívből gratulálunk a lelkes támogatói táborok létrehozásához.
Mint azt korábban írtuk, a tíz legnagyobb támogatói tábort kiépítő és ezáltal a tíz legtöbb szavazatot begyűjtő borász mutatkozhat be a zsűrinek személyesen és közülük választja ki a szakértő bizottság a három legelhivatottabb, legrátermettebb tehetséget, akik a felajánló kádárcégeknek köszönhetően egy-egy új hordóval kezdhetik majd az idei szüretet, a negyedik hordót pedig - rajtuk kívül - az on-line szavazáson legtöbb szavazatot elért ifjú kapja meg.
Akik most nem jutottak tovább, azok se szomorkodjanak, hiszen mindenkinek szép támogató tábort sikerült kiépíteni és bízunk benne ezáltal boraiknak is új híveket szereztek.
Mindemellett a wineroads.eu borturisztikai portál minden indulónak felajánl egy megjelenést a lexikon Borász Ki-kicsoda? fejezetébe, ahová a verseny lezárulta után a megküldött önéletrajzok alapján mindenki felkerül (tetszés szerint később kiegészíthető). Továbbá, minden szavazáson résztvevő, de nem továbbjutó borász pincészete kap egy 1 éves ingyenes megjelenést a borászati adatbázisba!
A verseny folytatódik
________________________________________
A tíz továbbjutott fiatal borász a következő (ABC sorrendben):
1. Adamovich Károly (Egri borvidék) 4.513 szavazat
2. Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék) 2.118 szavazat
3. Götz István, ifj. (Tokaji borvidék) 3.206 szavazat
4. Kvassay Levente (Villányi borvidék) 3.034 szavazat
5. Lakatos Bálint (Balatonfüred-Csopaki borvidék) 4.009 szavazat
6. Neiner István (Szekszárdi borvidék) 2.501 szavazat
7. Németh János (Szekszárdi borvidék) 2.064 szavazat
8. Podmaniczky Péter (Balatonboglári borvidék) 2.030 szavazat
9. Rácz Miklós Tamás (Pécsi borvidék) 2.603 szavazat
10. Várnainé Iványi Zsófia (Villányi borvidék) 3.614 szavazat
Velük 2010. április 16. találkozik a zsűri.
A zsűriben helyet foglaló szakemberek:
Dr. Mészáros Gabriella, első magyar Nemzetközi Borakadémikus, a Borkollégium vezetője - a zsűri elnöke
Zilai Zoltán, borász, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Kálmán Zsolt, a Pannon Bormustra és Bországgyűlés szervezője
Erdősi Mária, a Magyar Borutak Országos Szövetségének főtitkára
Keményné Koncz Ildikó, a Pannónia Női Borrend nagymestere
Dr. Kosárka József, nemzetközi borakadémikus
Tálos Attila, a a Bortársaság tulajdonosa-vezetője
Bányai Gábor Botond, a Borigo kiadóigazgatója és főszerkesztője
Bozzai Zsófia, a Bor és Piac felelős szerkesztője
Herczeg Ágnes, borszakértő
Tóth Adrienn, a Vinoport.hu főszerkesztője
Flódung Kristóf, az Európai Kádárok ügyvezetője
Kalina Gábor, kádármester, a Kalina Kádárüzem ügyvezetője
Kalydy András, a Kádár Hungary ügyvezetője
Ruppert Ignác, a Trust Hungary képviselője, a Cellarius Kereskedőház ügyvezetője
A zsűri előtt mindenkinek 5 témában kell nyilatkoznia és a "zászlósborát" bemutatni, kóstoltatni. Ezt követően a jelöltekhez a zsűri tagjai további kérdéseket is intézhetnek. A bemutatkozást és a válaszokat a zsűri pontozza és ez alapján nevezi meg a zsűri az idei pályázat négy nyertesét. Díjátadás a XI. Pannon Bormustrát záró Pannon Borteraszon lesz, Pannonhalmán.
Forrás:
http://www.wineroads.eu/hirek/1302/A_SZAVAZAS_LEZARULT!
2010.04.12. 09:04
Budai Gourmet Bor és Jazz Napok
A Haris Kereskedőház Kft. 2010 májusában már hatodik alkalommal rendezi meg a Budai Gourmet Bor és Jazz Napokat.
Minden sikerre ítélt rendezvény életében bekövetkezik az a pillanat, amikor hosszú évek fejlődése után egyszerre megújult formájában jelenik meg a közönség előtt, már-már minőségi kategóriát vált. A Budai Gourmet is kinőtte korábbi kereteit, és egy regionális rendezvényből indulva országos, sőt nemzetközi porondra lép. A megújulás leglátványosabb eleme a helyszínváltás: a Budai Gourmet a méltán népszerű Millenáris Parkot maga mögött hagyva idén átköltözik a Budavári Palota panorámás teraszaira.
Ahhoz, hogy a rendezvény méretében és programjaiban is úgy növekedhessen és fejlődhessen, hogy közben megtarthassa a már jól megszokott Budai Gourmet minőséget - a sok ülőhelyet, a tágas tereket, a Schott & Zwiesel kristály kóstolópoharat, a kóstoló-zsetonokat,
s a jó hangulathoz nélkülözhetetlen jazz zenét - 2010-ben új helyszínen, a Budai Vár Halászófiú és Savoyai teraszán
rendezi meg a Budai Gourmet Bor és Jazz Napokat a Haris Kereskedőház. Az elmúlt években a 3-4 napos Budai Gourmet-k átlagos
vendégszáma meghaladta a 10.000 főt, ami a korábbi helyszínt már túlzottan megterhelte. A Várban ez a forgalom jelentősen növekedhet
anélkül, hogy az befolyásolná a hangulatot, ami a rendezvény legfőbb védjegye. A Budai Gourmet ugyanis elsősorban a kulináris
élvezetekről, a bor és gasztronómiai élmények megéléséről, az élő jazz-zenéről szól. Terei tágasak, szellősek, hangulata mégis intim,
bensőséges. Ezt hivatott kifejezni a Budai Gourmet már bevezetett név mellé alcímnek választott Bor és Jazz Napok megnevezés is.
A rendezvény időpontjául a május 6-tól 9-ig tartó időszakot választottuk, ez a Kiállítóinknak is megfelelő lehet, hiszen nincs más nagy vonzerővel bíró rendezvény, sem regionális boresemény ezen a hétvégén. - mondta Haris György, főszervező. - Keressük az új együttműködési lehetőségeket, például a Vár Oroszlános udvarában működő Spanyol Lovas Iskolával, amely minden este 1 órás előadást szervez, melyre 1000-1500 vendéget várnak alkalmanként, vagy az egy hétre rá megrendezésre kerülő Etyeki Pincefesztivállal, melynek beharangozója szeretnénk lenni, de együttműködünk számos utazási irodával is. Ismét partnerünk a Jazzy rádió is, így sok fiatal jazz-zenész kaphat lehetőséget a színpadi szereplésre. Kiállítóink továbbra is az ország legnevesebb pincészetei, borvidékei, sőt igyekszünk a környező országokból is idecsábítani a legkiválóbb borokat. Már több neves étterem jelezte részvételi szándékát, hogy eleget tudjunk tenni a gourmet név által támasztott magas elvárásoknak is.
Idén a rendezvény szakmai jellegét is szeretnénk még jobban kidomborítani. A nyitónapon kizárólagos szakmai napot tartunk, ahol tág teret biztosítunk a kereskedelem és gasztronómia döntéshozóinak a nyugodt kóstolásra, tárgyalásra, az új évjárat megismerésére. Ezen a napon este 19 óráig kizárólag szakmai belépővel lehet látogatni a rendezvényt. Előzetes regisztrálási lehetőséggel, ingyenes szakmai belépővel, DM kampánnyal és egyéb szakmai programokkal kívánjuk elérni, hogy a szakma minél nagyobb számban jelenjen meg, és a tavaszi, nyár elejei listázások, borlapváltások döntéseit megalapozó igazi szakmai börzévé váljon ez a nap.
Másrészről a fogyasztói látogatók számára, a szórakoztató és zenei programok mellett folyamatos ˝szakmai˝ programokat biztosítunk: tematikus bor- és ételkóstolók, a színpadon érdekes beszélgetések a bor, a gasztronómia és a jazz világából, valamint a Borkollégium folyamatos programjai teszik majd felejthetetlenné ezt a néhány napot.
A belépődíj a látogatóknak: 2000Ft, mely tartalmazza a Schott & Zwiesel kristály kóstolópoharat is.
Tervezett nyitva tartás: minden nap 14-24 óráig.
Szólj hozzá!
Címkék: jazz bor borkóstoló borász magyar bor
2010.04.08. 15:29
Szent György-heti nyitott pincék
A Szent György-heti Vigasságok keretében, a Móri Borvidék TDM Egyesület móri nyitott pincéi várják nemcsak borútleveles vendégeiket!
A Szent György-heti Vigasságok keretében
2010. április 24.-én (szombat) és május 1.-én (szombat)
SZENT GYÖRGY-HETI NYITOTT PINCÉK
várják nemcsak borútleveles vendégeiket!
A Móri Borvidék TDM Egyesület móri nyitott pincéi:
(A pincék természetesen előzetes bejelentkezés alapján más időpontokban is látogathatóak. De a borútleveles akció ezeken a napokon él.)
Bozóky Pincészet és Bormúzeum
(Pince u. 18-20.; Tel: (22) 407 797)
Minden nap látogatható.
Nyitva: április 24.-én és május 1.-én: 10.00-20.00
Geszler Családi Pincészet
(Zrínyi utca 25.; Tel: +36 (30) 481-9248)
3-t fizet, 4-et kap Szent György-heti palackos bor akció.
Nyitva: április 24.-én 14.00-20.00 és május 1.-én: 13.00-16.00
Lincz Család Pincészete
(Zrínyi u. 21.; Tel: +36 (30) 9 564 435)
Nyitva: április 24.-én 14.00-20.00 és május 1.-én: 13.00-16.00
Maurus Pince
(Hársfa u. 10.; Tel: +36 (30) 2036944)
Nyitva: május 1.-én: 10.00-20.00
Zenés grillterasz lesz utána, palackos bor vásárlása esetén 10% kedvezmény.
Játékszabály:
A versenyzők a Lamberg kastélyban található Mórinform Irodában (Szent István tér 5.), a Fogadó az Öreg Préshez Hotel 24 órás recepcióján (Arany János u. 4.) illetve április 24.-én a Főzőversenyen a Móri Borbarát Hölgyek információs pontjánál található Szent György-heti borútlevéllel járhatják végig a vendégváró pincék mindegyikét, itt be lehet gyűjteni a pincék pecsétjeit (legalább 2 pohár bor kóstolása után jár). A lepecsételt útleveleket szintén a Mórinform Irodában, a Fogadó recepcióján és a Borbarát Hölgyek információs pontjánál (itt kizárólag április 24-én) elhelyezett gyűjtődobozba lehet bedobni. A minimum három különböző pecsétet tartalmazó útlevelet leadók közül május 1-én ajándékokat sorsolunk ki az Alba Regia táncegyüttes fellépését követően a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban (a nyerteseke a borútlevélen feltüntetett elérhetőségeik alapján értesíteni fogjuk).
Szervező:
Móri Borvidék Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület
(Móri Borvidék TDM Egyesület)
Ezerjó élmény Önnek- egy csokorban!
Cím: 8060 Mór, Táncsics Mihály u. 1.
Honlap: http://www.mor.hu/index.php?L=hu&P=29&M=148
Tel.: 0630-9571508;
E-mail: moriborvidekinfo@gportal.hu ; Vagy: oregpres@oregpres.hu ; info@geszlerpince.hu
Kellemes pincejárást és sok szerencsét kívánunk az Ezerjó hazájában!
Szólj hozzá!
Címkék: kézműves bor pince gasztronómia borkóstoló borász
2010.04.08. 01:55
Bor és Mese - A Királyi Borok házának egyedi programja
Bor és mese - Berecz András és a Daróczi-Nagy Pincészet. Az énekes és mesemondó előadása a szomolyai pincészet borainak bemutatójával közösen a budavári pincerendszerben.
A budapesti születésű művész első dalait édesanyától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben… dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetett. Kedves dalai és meséi a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább ezek az előadások…
Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételeket készített itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is.
Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontoi York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondott tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is.
A Bükk hegység délnyugati oldalán húzódó domb vonulatokon terül el hazánk nagy múltú, nevezetes borvidéke, amely a szőlőültetvények nagyságát figyelembe véve a legnagyobbak között szerepel. Az Egri borvidéken Nagy Lajos és felesége 2001-ben kezdett hozzá családi vállalkozásához. Először termő, „öreg” szőlőket vásároltak, majd új szőlőültetvényeket telepítettek. 2006-ban a szőlőterületek nagysága elérte a 45 hektárt.
Az est folyamán a következő boraikat kóstolhatjuk:
Egri Leányka 2007
Sauvignon Blanc 2007
Rosé 2009 ( Kékfrankos- Merlot)
Cabernet Sauvignon 2005
Kékfrankos 2006
Cabernet Franc 2005
„Ízelítõ kamránk legjavából“ hidegtálas vacsorával várjuk vendégeinket.
2010. április 9. 19.00h
5.900,- Ft
Jegyek a Interticket Országos Jegyirodai Hálózatában (www.jegy.hu), valamint a
Királyi Borház és Pincemúzeumban kaphatók.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Budapest I. kerület, Budavár, Szent György tér, Nyugati sétány
www.kiralyiborok.com
Nyulasi Gábriel
http://www.magyarborkulturaert.hu/?p=3351
Szólj hozzá!
Címkék: bor pince gasztronómia borász magyar bor
2010.04.05. 08:12
Jubileumi X. Pannon Bormustra
2009. június 3-5-ig kerül megrendezésre immár hagyományosan ismét a Pannonhalmi Apátságban. A Pannon Bormíves Céh egyedülálló kezdeményezésére a Bormustra kizárólag a kereskedelmi forgalomban kapható palackos borok versenye, így tehát legalább egy kereskedést meg kell nevezni, ahol a bor kapható. Minden zsűriben minimum 4-4 külföldi és minimum 3-3- magyar zsűritag bírál. A díjazás a Bormustra hagyományainak megfelelően kategóriánként fehér és vörösborok esetében az első 20-at, édes borok esetében az első 10-et jelöli meg. Ezen túlmenően a zsűri megválasztja a Bormustra Champion borát. A szervezők vállalják, hogy az első 50 bor kiemelt publicitást fog élvezni az év hátralévő időszakában.
Újdonság az idei évben, hogy a Tokaji Aszú borok külön csoportban szerepelnek az Édes Borokon belül. Tehát a csúcsborok száma megoszlik az Aszúk és az egyéb édes borok között a nevezések számaránya szerint.
Idén újra megrendezzük a pezsgők és habzóborok versenyét is.
Változás, hogy édes bor kategóriában 270 gr/l-nél magasabb cukortartalmú borok kizárólag versenyen kívül szerepelhetnek, ezekre nevezési díjat nem kell fizetni.
A jelentkezési határidő 2009. május 19.
X. Országos Pannon Bormustra nevezési lap letöltése itt.
V. Gál Tibor Bikavér Emlékverseny nevezési lap letöltése itt.
A minták beküldési ideje 2009. május 10-26-ig.
A verseny résztvevői minden egyes versenyeztetni kívánt tételből fajtánként 4-4/0,75 l-es palackot illetve 4-4/0,5 l-es, illetve ennél kisebb kiszerelésből 6-6 palackot kell hogy eljuttassanak a szervezőkhöz.
A Mintaleadás helyéről később értesítünk minden jelentkezőt. Igyekszünk a minták leadását megkönnyíteni és több borvidéken leadási helyet kijelölni.
A versenyen csak olyan bor vehet részt, amelyből legalább 2000 palack mennyiséget előállítottak és még legalább 500 palack a termelő vagy a kereskedő birtokában van. A nevezéshez az érvényes OBI analízist és igazolást mellékelni kell.
Nevezési díj: első minta: 20.000.-Ft+Áfa, minden további minta: 15.000.-Ft+Áfa
A Jubileumi eseményhez méltó nemzetközi zsűri gondoskodik a hiteles bírálatokról.
Elfogadta meghívásunkat:
Caroline Gilby MW,
Angela Muir MW,
Richard Hemming a Jancisrobinson.com társszerkesztője,
Vladimir Tsapelik oroszország legelismertebb portáljának tulajdonosa és szerkesztője ( www.winepages.ru ),
Paul op Ten Berg elismert borszakíró,
Szabó Zoltán Master Sommelier kanadából
és még sokan mások.
A szervezők és a Pannon Bormíves Céh nagy örömmel venné, ha Ön is bemutatná borait ezen a fantasztikus eseményen.
Üdvözlettel,
Kálmán Zsolt
a szervezőbizottság társelnöke
Gere Attila
a szervezőbizottság társelnöke
a Pannon Bormíves Céh elnöke
Heimann Zoltán
a szervezőbizottság társelnöke
a Pannon Bormíves Céh ügyv.
Pannon Bormíves Céh
(+36-1) 468-4045
http://www.pannonbor.hu